2015. május 31., vasárnap

Készülődés + ecetera

Sziasztok!

Kezdeném is eme első bejegyzéssel frissen induló blogomat.

Első sorokat illene annak szánni, hogy kik is mik is vagyunk kik Bolgár földre utaznak.
Jómagam Máté vagyok, mérnök informatikus egyetemista, ki erasmussal sikeresen kijutott a Várnai egyetemre 2 hónap szakmai gyakorlatra.


Előtörténetnek annyit, hogy fix munkahely mellett melóznom is kell a szakmai gyakorlat mellett.
Igyekszem a blogot kevésbé szakmaivá tenni, de hát magam mellett még két informatikus kollégával utazok ki, szóval nehéz lesz.

Írnám is a fentebb említett kollégák bemutatását:
  • K. Ádám
  • V. Roli

Ádámról előjáróban annyit, hogy első évesként ismertem meg, majd gurítottunk együtt pár alkalommal a helyi vendéglátó ipari egységekben. Azóta is jó a viszonyom vele, azon kívül is, hogy már nincsenek közös óráink.

Roli: Ádám által ismertem meg, ugyan olyan kocka mint Ádám, csak már a munkatársam is. Mostanság ismertük meg jobban egymást (nana).

Az indulás napját holnapra tűztük ki, pontban 06'25 kor a Győri vidéki buszpályaudvarról.
Az indulás segítő eszköz egy EuroLineos busz lesz, mely jó esetben Német nyuggerekkel érkezik Dortmundból. Rossz esetben pediglen bolgár vendégmunkássokkal kik hazafelé tartanak.
Rossz esetre sincs rossz előérzetem, hiszen vendégmunkások nem olyan rossz fejek, mivel hamar előkerül a kőművesjoghurtjuk a neccszerből.



A múlt héten lezajlott búcsúzkodásokon már túl vagyok, tartottam is egy Máté búcsúztatót, már csak egy Máté váró kell mire megjövök. Mai nap már csak családtól kell kellőképp elbúcsúzni.

Írnék kicsit arról még nektek, hogy mikkel szeretném könnyíteni az ottlétemet.

Elektronikai eszközök
  • wifi router (+ netkábel)
  • egér
  • laptop 
  • tablet
  • telefon
  • telefon töltő
  • powerbank (utazás közben a tablet/teló töltéshez)
  • füles

A Túlélő pakkot az alábbi kép reprezentálja

Standard cuccok
  • bőrőnd, laptop táska, ruhák, stb


Most már csak a helyszínről kéne írnom ahova érkezünk.
Elvileg a Технически Университет ba megyünk, mely közös nyelven ennyit tesz:

"Technical University of Varna"

Kollégiumi elhelyezést kapunk és egy Firgan Feradov nevű emberke fog várni minket jún 02-kor az állomáson. Remélhetőleg a szerveink is a helyünkön maradnak a 24 órás busz út során..

Szerintem első bejegyzésnek ennyi bőven elég, hamarosan jelentkezek már Várnából :)